Nem sok ilyen tradicionális, régi, nagy hagyományokkal rendelkező óramárka létezik, mint az 1832-ben alapított Longines.
A történelem több mint 170 évvel ezelőtt kezdődött a svájci óragyártás fellegvárának számító Jura hegység egyik kedves kis falujában Saint-Imier-ben. Innen indult világhódító útjára a Longines, melynek sikerét megszámlálhatatlan mennyiségű díj és elismerés hirdeti.
Akit tehát érdekel a gyár története, az a legizgalmasabb kalandok részesévé válik, hiszen ma már a modern idők legendájáról beszélhetünk.
A Longines fejlesztette ki a pilóta órákat és fedélzeti műszereket.
A Longines vezeti a mezőnyt a világsportok időmérőjeként, kifejlesztve a precíziós stopper órákat az atléták számára.
A Longines ott volt az olimpiai játékokon, s biztosította, hogy az atléták pontos eredményei legyenek feljegyezve.
Azonban az óragyár nem csak csúcsminőségű termékeinek köszönheti nagyságát és jelentőségét. Amikor a Longines márkaneve és logoja - a szárnyas homokóra - bejegyzésének 100. születésnapját ünnepelték, a Saint Imier-i órások már 15 millió órát gyártottak, s mind el is adták abból a célból, hogy a Longines a gyűjtők számára egy kimeríthetetlen forrást biztosítson a zsebóráktól a klasszikus karórákon át a mérföldkövet jelentő quartz technológiáig.
"Az elegancia életforma" - és valóban a svájci gyárnál mindent ennek a szlogennek rendelnek alá. Kiváló minőségű, szebbnél szebb, ékszernek is beillő órák, melyekben ott van az évszázados hagyomány.