Szűrő

Ár

Minimum ár Ft

Maximum ár Ft

Nem

Működési elv

Óratok

Óratok formája

Szíj/csat

Számlap szine

Vízállóság

Különleges tulajdonságok

1
1

1961-et írunk amikor Saignelégier-ben a márka jogelődjét Desco von Schulthess AG néven megalapították. A főként összeszereléssel és egyedi megrendelések teljesítésével foglalkozó vállalkozás a kiváló szakértői gárdájának köszönhetően 1975-ben, Ausztriában mutatta be az első Maurice Lacroix márkanevet viselő modelljét, amely remek fogadtatásnak örvendett.

Ezt követően ’76-ban Spanyolországban majd ’79-ben Németországban is bemutatkozott a márka.

Az akkori modellpaletta nagy erőssége volt, hogy a középáras szegmensben átlagon felüli órákat vonultatott fel, aminek köszönhetően az akkori versenytársakat rövid időn belül le tudta körözni és így a márka ismertsége és a kereskedelmi hálózata is rohamos fejlődésnek indult. A gyár a fennmaradásának és növekedésének érdekében akkortájt szokatlan utat választott és a nagy számban terjedő quartz szerkezetekkel szerelt órák helyett továbbra is a mechanikus szerkezetekre helyezte a hangsúlyt. Ezzel a döntésével alapozta meg az 1990-ben bemutatott Masterpiece családot ahol az igényesen kialakított külsőségek mellett a belső értékek a meghatározók. Mindegyik darab egy igazi gyöngyszem, egy igazi mestermű.

Ezen eredeti értékek megtartásával, az órákkal szemben támasztott igényeink legmagasabb szintű kielégítésével a gyár célkitűzése, hogy kategóriájában továbbra is egyedülálló modellekkel növelje a svájci óragyártás kiváló hírnevét.

Az elmúlt években számos rangos díjjal jutalmazták a márka több modelljét is ami köszönhető a manufaktúra saját fejlesztésű szerkezeteinek és az alkalmazott különleges designelemeinek egyaránt.

Memoire 1
2008-ban a világon elsőként mutatta be a Maurice Lacroix azt a mechanikus óraszerkezetet, amely a stopper funkciót választva a mért részidőt memóriaadatként képes megjegyezni majd pedig ismételten ezt a funkciót választva a memóriában tárolt adatot megjeleníteni. A modellt Memoire 1 –nek keresztelték, utalva a funkcióra és annak a tároló kapacitására. Az óra azonban nem csak szerkezetében különleges, hanem az adatok megjelenítésében és azok leolvasásában is.

 

Kosár tartalma

A kosár tartalma üres.