2021.12.19.

AJÁNLÓ: SEIKO PROSPEX LAND AUTOMATIC “ALPINIST” 1959 MODERN REINTERPRETATION

Egy hatvan éve kezdődött sikertörténetet folytat a japán Seiko  óragyártó 2021-ben, egy olyan órával, amely a ötvenes évek vége óta már többször bizonyította, a népszerűsége töretlen. …

A japán „Yamaotoko” hegyvidéki férfiaknak tervezték, hogy megbízható időmérőjük legyen a nehéz hegyi terepen. Az Alpinist (hegymászó) név is erre utal, egy ilyen órának bírnia kell a megpróbáltatásokat a természetben, és egy zord, éjszakai hegyi túra alkalmával is biztosítania kell viselőjének a pontos leolvashatóságot. Az Alpinist nagyon sokáig csak Japánban volt kapható, ennek ellenére is megismerte, sőt megszerette az egész világ órakedvelő közössége. A korai Alpinist modelleket 1959-től 1964-ig gyártották, majd következett egy három évtizedes szünet a modell történetében. A Seiko rendszeresen bebizonyítja, hogy hallgat a rajongók, gyűjtők és órakedvelők szavára. Ez lehetett az az oka annak is, hogy a 2021-as év elején újra megérkezett az Alpinist, immár a „Prospex Automatic” logójával a számlapján, a Prospex Land kollekció tagjaként.

Ez komoly előrelépés, hiszen a Prospex modellek a kínálatban magasan helyezkednek el, ide tartozni presztízsértékű egy órának. Strapabíró Seiko óra a Prospex kollekcióból. Idő és dátum funkcióval ellátott, megbízható 6R35 kaliberszámú, 70 órás járástartalékkal bíró, japán automata szerkezettel rendelkező, világos számlapos óra, mely nemesacél óratokkal, karcálló, zafírkristály óraüveggel, valamint nemesacél óracsattal készült. Az itt látható Seiko Prospex Land Automatic Alpinist 1959 Modern Reinterpretation karóra elérhető a budapesti szalonunkban és megvásárolható webshopunkban. Minden egyéb verziót egyedi megrendelés keretében tudunk biztosítani kedves vásárlóink részére. További készleten lévő Seiko Prospex modelleket itt talál. Az ajánló a seiko.hu írása alapján készült.

Arena Mall I.em.E-032 üzlet
1087 Budapest, Kerepesi út 9.
+36-30-639-8660
arena@babosszalon.hu
6720 Szeged, Kígyó u. 1.
+36 62 424-291
szerviz@babosszalon.hu
chevron-down