2018.03.03.

Longines: Az elegancia nagykövetei

Sokak szerint a világ egyik leggyönyörűbb nője, 1973-ban született az indiai Mangalore-ban. Építészetet tanult, de szépségére és rátermettségére már fiatalon felfigyeltek, így hamarosan profi modellnek állt. Miután megnyerte mind a Miss India, majd a Miss Universe címet, 1996-ban kezdte színészi karrierjét. A sikerek itt sem maradtak el, melyet számos díj és elismerés bizonyít. 2002-ben szerepelt a „Devdas” című érzelmes Bollywood-i filmben, mely a Cannes-i filmfesztivál díját is elnyerte. Nem csoda, hogy – 1. indiai színésznőként – Hollywood sem tudott ellenállni neki és hamarosan feltűnt a „Bride and prejudice” című moziban.  Aiswarya egyike országa legnagyobb csillagainak. Szerepelt a Forbes magazinban, a David Leterman show-ban valamint Oprah Winfrey elismert műsorában. 2009-ben megkapta a Padma Shri-t, mely a legnagyobb művészi elismerés Indiában. A csillogás mellett azonban soha nem felejtette el, hogy honnan származik. 2004-ben hozta létre alapítványát, mely India legszegényebb embereinek nyújt segítséget. 2012 óta az ENSZ valamint a Smile Train szervezetek jószolgálati nagykövete.

Kosár tartalma:

Nincsenek termékek a kosárban.

Budapest
Aréna Mall I.em.E-049 üzlet
1087 Budapest, Kerepesi út 9.
+36 1 455-0610
arena@babosszalon.hu
Szeged
6720 Szeged, Kígyó u. 1.
+36 62 424-291
szerviz@babosszalon.hu
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram