2020.02.23.

Longines Classic kollekció: LYRE 1.rész

A Longines Classic gyűjteménye jelenleg 3 modellcsaládot foglal magában. A Lyre, a Présence és a Flagship órák is a konzervatív klasszicizmus jegyében született óracsaládok, melyek nosztalgikus megjelenésével évtizedek óta öregbítik a Longines márkanevet. Az elkövetkezendő három alkalommal a Classic kollekció egy-egy óracsaládjáról fogunk pár szót ejteni. Longines Lyre kollekciója a finom és elegáns vonalak megtestesítője. Az óra lágy vonalait az azonos nevű vonós hangszer inspirálta. A Kr. e. IV. évezred óta használatos hangszer a görögök közvetítésével jutott el Európába. Az ókori mitológia szerves részét képezte ez a zenei eszköz, nemesnek és isteni eredetűnek tartották. Népszerűsége a középkorban is töretlen volt. Majd sok-sok emberöltővel később ezt a lágy formát és nemességet ültette át a Longines a Lyre kollekciójába. A Lyre óra könnyed, lágy karaktere, finoman kialakított vonalai miatt közkedvelt az igazi nosztalgikus órákat kedvelők körében. Ennél a kollekciónál a vezérvonal a klasszikusság volt. Ez a kialakítása mellett a méretében is testet ölt. A négyféle tokméretben elérhető Longines Lyre közel 80 verziójával bőven ad választási lehetőséget a külső tekintetében. Szerkezetet illetően ETA alapú quartz és automata szerkezetekkel lettek ellátva. Az automata mechanizmus terén a kisebb női változatokban 40 órás járástartalékú Caliber 595/592-vel, a nagyobb változatoknál, a Caliber 619-es szerkezeteket váltó 64 órás járástartalékú L.888-asokkal vannak szerelve. Az itt látható modellek megvásárolhatóak az üzleteinkben. Minden egyéb verziót egyedi megrendelés útján tudunk biztosítani kedves vásárlóink számára. Mint a legtöbb Longines óra, a Lyre is időtlen megjelenésével bűvöli el tulajdonosát. Gyengéd, finom vonalvezetése elvarázsolja a szolid elegancia képviselőit. Látogassa meg üzleteinket és legyen egy Longines óra boldog tulajdonosa. Várjuk Önöket szeretettel a szegedi és budapesti szalonjainkban. Írta: Gyura Sándor  

Arena Mall I.em.E-032 üzlet
1087 Budapest, Kerepesi út 9.
+36-30-639-8660
arena@babosszalon.hu
6720 Szeged, Kígyó u. 1.
+36 62 424-291
szerviz@babosszalon.hu
chevron-down