2019.07.08.

Naomi Uemura és Willard százados órája újra színre lép

1970-et írunk amikor is a Seiko bemutatja az egyik legsikeresebb búváróráját a 6105-8110-es modellt, melynek az azóta eltelt majd 50 évben hihetetlen nagy kultusza lett a gyűjtők körében, ez a tisztelet és rajongás mind a mai napig tart. Az akkoriban 95 dollárba kerülő órát nem csak búvárórának szánták, úgynevezett „tool watch”-ként tekintettek rá, amely nehéz körülmények között is a maximumot fogja nyújtani. A maximumot is nyújtotta.  Erre tökéletes példa, egy Naomi Uemura nevű felfedező/kalandor, aki arról volt híres, hogy kizárólag szólóban, egyedül vágott neki olyan túráknak, amikre csapatban sem igazán vállalkoztak. Ez nem egy Seiko által szervezett marketing kampány volt, csupán egy eltökélt japán figura aki, egy japán órában megtett pár ezer kilométert legtöbbször vállalhatatlan körülmények és magány közepette és az órája mindig, minden körülmény között kitartott. Ő és a csuklójára szíjazott 6105-ös egy egyszemélyes kutyaszánnal 18 hónap alatt 12 ezer kilométeres utat tett meg Grönlandról Alaszkába. Uemura volt az első, aki egyedül érte el az Északi-sarkot, illetve egyedül végig hajózta az Amazonas teljes hosszát és első japánként megmászta a Mount Everest-et. A kezén lévő Seiko óra bebizonyította ami egy munkára szánt órától (tool watch) elvárható: megbízható működés, pontosság, ellenállóság, tartósság. Ez a négy szempont volt az, ami miatt a vietnámi háború idején az amerikai hadsereg katonái által hivatalosan is használt, szerződött órái (Bulova,Elgin stb.), alkalmatlanságuk miatt lecserélésre kerültek a 6105-re. A helyőrségi kantinokban (PX) a dollárral fizető katonák jelentős kedvezményeket kaptak ezekre a modellekre, amik ráadásul, a rendszeresített katonai órákkal ellentétben megállták a helyüket a párás, nedves dzsungel környezetben is. A frontról hazatért katonák a mindennapi életben is tovább viselték ezeket a Seiko órákat és ódákat zengtek róla. Szóval a tengerentúli piacon a leszerelt bakák akarva-akaratlanul is jelentősen hozzájárultak a Seiko ezen modelljének sikeréhez és ikonná válásához. De az igazán jelentős reklámja az órának az 1979-ben Francis Ford Coppola rendezésében bemutatott Apokalipszis most című film volt, ahol a főszereplőt Benjamin L. Willard századost alakító Martin Sheen kezén volt látható. Erről a fiktív személyről kapta végül a becenevét a 6105-ös, így lett Willard Seiko. Az SLA033 referencia számú Seiko ennek a 6105-ösnek állít emléket egy 2500 darabos, sorszámozott limitáció formájában. A 2019-es Baselworld kiállításon debütált SLA033, egy szinte változatlan formában kiadott 6105-ös modell. Apróbb változtatásokon átesett ugyan, az eredeti PVC szíj helyett puhább és erősebb szilikon szíjat kapott, a hardlex üveget, zafírkristály üvegre cserélték, a kor igényeihez igazodva a tok méretét minimálisan megnövelték. Az eredeti 150 méteres vízállóságot 200 méteres vízállóságra lőtték be. Viszont a tok formája, a számlap, a funkciógyűrű és a mutatók is egy az egyben megegyeznek az előd modellével, illetve a hátlapon is meghagyták az előd hátlapján is megtalálható ikonikus patkó alakú mintázatot. Ennél a modellnél is tökéletes, torzításmentes felületet eredményező Seiko által kifejlesztett Zaratsu polírozást használták. Az eredeti 6105B kalibert a csúcsminőségű, felső kategóriás 50 órás járástartalékú, 26 köves 8L35-ös automata szerkezet váltotta le.  A csomagolást tekintve egy búvárórához méltó vízálló peli dobozt kapott, vagy inkább mérete miatt koffer a helyes megnevezés. A csomag tartalmaz még egy 150 méterig vízálló, túlnyomásszeleppel ellátott, masszív alumínium tokkal rendelkező 850 lumenes fényerősségű ScubaPro Nova850 típusú búvárlámpát a hozzá tartozó hordtáskával. Összesen 2 darab modell érkezett Magyarországra, ebből az egyik a Babós Óra-Ékszer Szalon budapesti Aréna Mall-ban található üzletében várja újdonsült tulajdonosát! Írta: Gyura Sándor

Arena Mall I.em.E-032 üzlet
1087 Budapest, Kerepesi út 9.
+36-30-639-8660
arena@babosszalon.hu
6720 Szeged, Kígyó u. 1.
+36 62 424-291
szerviz@babosszalon.hu
chevron-down